Az együttérzés tökéletes hiánya Mestyán Ádám második verseskötete. Ködös, felhős égbolt alatt elhagyott, egyforma székek a könyv elején és a nagyon hatásos cím azt sugallják, hogy szép, szomorú versek lehetnek benne. És valóban vannak benne ilyenek is.
Tej
Oldódik a rosszkedvem már, mint tej a teában,
esős szombat délután, kint üres az utca,
belül csönd van, egyre csöndesebb az idő,
oldódik, oldódik a rossz, csak bennem kavarog,
csak könnyen, csak gyorsan, ha meghalok,
csak rajta, csak rajta hát, nincsen gyerek,
oldódjon az a fehér rosszkedv, oldódjon,
olyan erősre volt építve ez az élet, olyan erősre,
most újra beázik minden és jön fel a parkett,
oldódj rosszkedv, oldódj, az istenit,
jön fel a parkett és csönd van a lakásban,
nincs munkám, ülök, csak ülök a csöndben,
ne gyere vissza, meg kell ezt már szokni,
hullik a hajam, csönd van és áznak a csövek,
délután van, szombat, és tej a teában.
Mestyán Ádám igazi világvándor. Valamennyire mindenütt otthon van és sehol sem igazán. Nem tud és nem akar beilleszkedni.
Figyeli magát, figyeli az embereket és kíméletlen pontossággal tárja az olvasó elé azt, ahogy látja őket. Az együttérzés minimuma ott van a figyelemben is. Hogy észreveszi mondjuk az utcán összeeső lovat, vagy a hajléktalanokat, sőt meg is hallgatja őket, ha kell.
Pillanatnyi súly
Amikor hozzám lépett, azt mondta: rossz a világ.
Nehéz hol aludni, nehéz ez egyáltalán.
A napon álltam és sütött erősen: egyetlen szót
sem szóltam, amúgy is akadozva beszélt,
hirtelen elhallgatott. Nehéz ez. Nehéz.
Nem kérek pénzt, csak értse meg.
Érdekli a közélet, a nyelv, az irodalom is, mindegyik személyes ügye. Üdítően szélsőséges állásponton van ezekben a témákban.
Magára veszi még az elődei bűneit is és rettenetesen önkritikus. Sokat ír a családjáról.
Mint minden jó költő, úgy tudja, változatos versformákban, megfogalmazni az érzéseket, amikhez hasonlót az olvasó már átélt, hogy valósággal torkon ragadja az embert.
Felhördül és belecsap
A szemek mindig a legszörnyűbbek,
mert a test már felismerhetetlen,
amikor a szemekben még csillognak
az élet nedvei, a szem még idetartozik,
mert él, s ha az értelem már nem itt időzik,
a fénye akkor is idevilágít, ide néz a halott,
amikor fennhangon hazudsz:
„minden a legnagyobb rendben van”,
és újra és újra visszanyeled
a sós folyadékot, a torkodat elöntő
savat, mert megszakad a szív,
ahogy a nagymama szeme néz rád
egy másik arcból és egy halálban
áttetszik egy másik halál és tehetetlennek,
kegyetlenül tehetetlennek teremtett az Isten.
Amikor tavaly nyáron először olvastam ezeket a verseket, folyton Arthur Phillips Az egyiptológus című regénye jutott eszembe róluk és nagyon csodálkoztam ezen.
Az egyiptológus egy rendkívül eltökélt fiatalember története, akinek birtokába kerül egy régi papirusz, ami alapján ásatásba kezd Egyiptomban, Carterrel egy időben, aki éppen akkor fedezi fel Tutanhamon kincseit. Találkoznak is. A könyv főhőse viszont nem találja meg a sírt, amit keres, csak egy a rablók megtévesztésére kialakított üres kriptát. Furcsa módon mégis megvalósítja álmait, az élete árán is. Meglehetősen szörnyű és szomorú, de elég izgalmas és felejthetetlen könyv.
Mestyán Ádám is járt Egyiptomban, vannak erről versek és történelemmel is foglalkozik.
Az alábbi vers a magyar történelemről, nyelvről és irodalomról szól, már csak a fejezetcím miatt is, ahol a kötetben található, de szólhatna akár Egyiptomról is, sőt pont erről a regényről. Elképesztő.
Tettestársak
A sziklák felett hatalmasan trónol
a birodalmi rom. Falai hiába
törnek kétezer éve az ég felé,
templomait turisták töltik meg.A halottak arcai szerteszét hevernek
a kikövezett tereken, egy ravasz
hagyomány végső mutatványán.
Írásuk feltárt, szívük ismeretlen.A hazárdőr jelenidőt
kis lapátjaival a dühödt archeológia
hiába rendszabályozza.A falakon túl nyüzsög a vér,
hiszen a lélek mindig újrakezd:
és a rom tiszta kék egén
elvágtat fenséges vaslovain
az új, diadalittas történelem.
Talán Mestyán költői énje, ami ezekben a versekben megnyilvánul emlékeztetett a regény főszereplőjére. Nagyon jó versek, néha egészen lenyűgöztek, de a belőlük olykor elővillanó kegyetlenség és magabiztosság, az, ahogy kívül áll még a saját problémáin is, elborzasztott.
Fiatalos pimaszsággal „lát bele az emberek veséjébe”. Költeményekbe szedi a megalkuvásukat, a félelmeiket. Sok olyan dologról ír, amiről én szeretnék inkább nem tudni. Olyan kellemetlen témáktól sem riad vissza, mint a káröröm, vagy a lelkiismeret furdalás hiánya.
Úgy tűnik, annyi szélsőséges élményben volt része már eddig is és olyan sokat tud már a világról, amennyit én egész életemben nem fogok. Néha kifejezetten „kis hülyének” éreztem magam olvasás közben.
Sokszor nem találtam meg a lelki rokonságot az ezekben a versekben megnyilvánuló költői énnel, de a költemények kiválóságát elismerem és mindent összevetve tetszettek is.
A könyv fülszövege:
Mestyán Ádám az új magyar líra egyik legtehetségesebb képviselője. Annak a nemzedéknek a tagja, amelyet már nem béklyóznak az ideologikus kötöttségek és politikai elkötelezettségek. Illúziótlan és önmagával is kíméletlen. Második verseskötete ennek az illúziók nélküli számvetésnek a könyve. Szabad és tiszta beszéd.
Kalligram Könyvkiadó, 2010
104 oldal
ISBN: 9788081013652
Mestyán Ádám 1979-ben született Szegeden. Költő, arabista, esztéta, zenész.
Első verseskötete A magyar helyesírásszabályai (L’Harmattan 2006).
Gérecz Attila díjas (2007), Junior Prima Primissima Díjas (2008).
Zenekarai: Vágtázó Halottkémek, Vágtázó Életerő, Yava, Dereng.
Esztétaként például remek tánckritikákat írt és egy tanulmányt Frenák korai darabjairól.
Forrás: zene.hu
GITTEGYLET 