Szerintem a zselét a kontroll hiánya miatt nem szabad megenni. Nem szabad, mert onnantól fogva, hogy az ember belemeríti a kanalat a zselébe (vagy éppen a kocsonyába), minden ellenőrzést elveszít a világmindenség és önnön  folyamatai felett, mindent a kiszámíthatatlanság szakadékába taszít. A kanálon ugyanis rögtön önálló életre kel a sok társát veszített zselémolekula, és valamiféle, az ész és a kéz számára teljességgel kontrollálhatatlan rezgésbe kezd, amiről ott, abban a felfokozott lelkiállapotban nehéz eldönteni, hogy a félelem vagy a düh motiválja-e.

És ha a zselének ez a kanálban végbemenő remegése nem volna elég, ha ezt figyelmen kívül lehetne valami meditációs technikákkal hagyni, vagy éppen csukott szemmel, az ellenőrzési kényszert meghazudtolva mégis el lehetne a zselének jutni a szájig, ott azonnal vonatkoztatási rendszert veszít az ember. Mert ott nincs x,y vagy z tengely, ott a zselé a nyelvhez érve fizikailag bejósolhatatlan pályára áll, csúszik lefelé, a nyelv pedig hiába keres támasztékot, hiába gondolná végső rémületében megállítani a nyelőcső felé csúszó hideg zselédarabot, az szétszakad, alaktalan rémujjaival végighúz a nyelőcsövön, a gyomorszájnál pedig, mert a zselé gonosz, és élvezi a rettegést, elidőz egy pillanatot, remegését átragasztva a tehetetlen testre. Végül aztán belezuhan a sötétbe, a legbelső, az érinthetetlen, a privát világegyetembe.  

Aki zselét eszik, a világmindenség sorsával packázik. Ezt már gyerekkoromban tudtam.