Vannak szavak, amiktől – bármennyire is kifejezőek – agyfrászt kapok. Ilyen az identitáskeresés (meg a magánmitológia), és sajnos az előbbi pont szerepel Kálmán Mari: Ecetudvar című kötetének fülszövegében, ezért akik hasonlóan éreznek, javaslom, ne olvassák el a fülszöveget. A könyvet viszont bátran. Nyugodtan.

Nem véletlenül írom a nyugalmat, mert valahogy szükségszerűnek látszik ma erre inteni egy olyan szöveggel kapcsolatban, amiben szerepel a zsidó szó és nép (nem is egyszer, vigyázat!), és az még hagyján, de Izraelbe is elutazunk a regénnyel, a regényben.

Budapestről indulunk, az Ecetudvarból, ami a sokat szidott, szegény ecetfákról kapta a nevét. Azokról, amik korábban a területen álltak, amikből mostanra egy maradt, kivágott társai hűlt helye mellett. Az ecetfát, szebbik nevén bálványfát [még szebb nevén: Ailanthus altissima] egyébként máshol (igen, általában tőlünk nyugatra) díszfaként ültetik, de nálunk valahogy a megroggyant pesti bérházak belső udvarának szerény/szegény szereplője, már-már azt mondhatom: a reménytelenség szimbóluma lett. Ki tudja miért. Szép kis utalás. Meg igaz.

Mari, történetünk főszereplője itt nőtt fel, ebben a nyomorúságos házban és az átjáróudvarban – ahol egyébként tilos átjárni –, a közös vécével szemben, ahova minden reggel megtette a szégyen negyvenhárom lépését az anyja zománcos éjjeliedényével.

Irénke (az anya) beteges volt mindig, a Wolf-család későn férjhez adott lánya, aki férjének egyszerre volt küldetése és keresztje. A történet kezdetén halálos ágyán látjuk az öreg Lantos (Lindenber) Jenőt, aki akkor is a rég halott Irénkére gondol. Mert:

„Irénkét nem lehetett letenni. Irénkét nem lehetett kitörölni. Irénkét a Sors mérte rá, ahogy másnak társat, feleséget, anyát rendel. Egész életében arra törekedett, hogy ezt a rámért Irénkét a feje fölött tartsa, hiszen valakit tartani kell, akiben kapaszkodhat az ember.”

Mari egyetlen igazi barátnője Magda. Osztálytársak és barátok, habár az osztály csak az iskolára vonatkozik, társadalmilag – Mari jól tudja – van köztük egy kisebb szakadék. Ennek ellenére Magda az, akinek életcélja nem több, mint egy vaskos pénztárcához feleségül menni. Úgy is tesz.
Mari meg inkább vállalja a családi kitagadást egy gój fiú miatt.

A barátnők útja elválik, s jópár évvel később találkoznak újra, amikor Mari manikűrösként dolgozik egy szállodában, közben egyetemre jár, Magda pedig vendégként érkezik ugyanoda. Magda egy gazdag izraeli zsidó felesége, tipikus aranykalitkás madárka. Meghívja magához a legjobb barátnőjét. „Mindent fizetek, csak gyere!” – És Mari megy, mert valahol csak meg kell találni az embernek azt, ahová tartozik. Legalább meg kell próbálni. Már annak, akiben igény van ilyesmire, és Mariban van.

A Szentföldön aztán inkább csalódások sora várja, mint megvilágosodás. Kendőzetlen képet kapunk az ott élő zsidókról, erről a külsőségekben tobzódó, anyagias, de mégiscsak közösségről. Mari kutatását végigkísérve pontosan megismerjük a kétségeit, és mélyen megértjük a kritikus hozzáállását is.

Kálmán Mari írónő életképei (akár Budapesten járunk, akár vidéken, ahová a főhős-Mari szerelmével utazunk el), már-már Tar Sándor egyszerű és kegyetlen szociófotóit idézik. Az Ecetudvar azonban kevésbé egyenletes szöveg. Egyes részeinél akár fonalat is veszthetünk (különösen az izraeli társasági eseményeknél). Úgy éreztem, a kötet második fele túl sokat akar, túl sűrű. Ennek ellenére jószívvel ajánlom mindenkinek, aki nyitott a külső-belső utazástörténetekre, akkor is (vagy épp azért), ha tudja, hogy milyen megkerülni a világot, amikor csak a hátunk mögé kéne nézni.

A könyv fülszövege:

Asszimiláció, integráció, identitáskeresés – sokszor, sokféleképpen feldolgozott fogalmak. Az Ecetudvar című kisregény mindezt új, eddig kevéssé ismert szemszögből, a második generáció hétköznapi küzdelmein keresztül mutatja be. A regény főhőse, egy épp csak öntudatra ébredő fiatal lány, akinek meg kell küzdenie szülei mindent és mindenkit kirekesztő, betegesen zárt világával, és paranoiás anyja zsarnokságával. Az e világból való kilépése, a szülői házzal való teljes szakításhoz vezet.
Azonban a falakon kívüli világ sem elfogadóbb vele. Az előítéletekkel párkapcsolatában is szembe találja magát. Harcba száll a kétirányú előítélettel, küzd kapcsolata megmentéséért. E küzdelem veszteseként, talajt vesztetten, máshol kezdi keresni a gyökereit. Egy régi osztálytárs meghívására Izraelbe megy. A hatvanas évek prospektusaiban „olvasztótégelynek” hirdetett ország egzotikus kavalkádjában azonban még kívül álóbbnak, még idegenebbnek érzi magát. Mikor rájön, hogy kívülállásának oka elsősorban önmagában keresendő, visszatér Magyarországra, hogy szembenézzen az előítéletekkel, és folytassa önmaga keresését.
A szerző hű marad a Talyigás Irma esetében megismert és sikert hozó stílusához: humorral, néhol iróniával kezeli a fajsúlyos témát, így az nem csak elgondolkodtató, hanem számos helyzet- és jellemkomikuma okán élvezetes olvasmány is.

Atlantic Press Kiadó, 2012

144 oldal

ISBN: 9786155033629