Képmutatók cselszövése – Bulgakov és Füge

Gondoltam, itt az ideje, hogy Fügét mutassak nektek. Már csak azért is, mert június 30-án Mihail Bulgakov: Képmutatók cselszövése című drámáját láthatjátok a Vádli Alkalmi Színházi Társulás, a Füge Produkció és a Szkéné Színház közös előadásában, Szikszai Rémusz rendezésében.

A darabról írják:

A Képmutatók cselszövése a színházról, valamint annak a hatalomhoz fűződő viszonyáról szól. XIV. Lajos korában vagyunk, amikor Molière, társulatával együtt, a Palais Royal-ban Párizs népét és királyát szórakoztatja. Mindaddig míg meg nem írja a Tartuffe című művét, minden jól alakul. Ezzel a darabbal azonban magára haragítja Charron érseket, aki mindent elkövet, hogy Molière-t tönkretegye . Mivel Molière a király kegyét élvezi, ez nem is olyan egyszerű feladat…

A moly.hu könyves közösségi portálról pedig ezt a remek idézetet halásztam:

ARMANDE Mester, az egész világ ellenem van!
MOLIÉRE (megöleli. Abban a pillanatban megjelenik Bouton) Az ördögbe is! (Boutonhoz) Tudod mit, menj és nézd meg a gyertyákat a földszinten.
BOUTON Éppen onnan jöttem.
MOLIÉRE Hát akkor: menj és hozz egy palack bort.
BOUTON Már hoztam. Ott van.
MOLIÉRE (halkan) Hát akkor, ide figyelj: menj innen egyszerűen a pokol fenekére, vagy ahova akarsz!
BOUTON Miért nem ezzel kezdte? (kimegy)

Ezért is szeretjük Bulgakovot.

A Képmutatók cselszövését nyilvános főpróbán és munkabemutatón is láthatjátok a Szkéné Színházban.

Jegyet a jegy@szkene.hu-n rendelhettek.

Telefon: 06 20 384 6049

Nyilvános főpróba: 2012. június 29. 20:00, Szkéné Színház
Munkabemutató: 2012. június 30. 20:00, Szkéné Színház

(Cím: Budapest, 1111 Műegyetem rkp. 3., K épület, II. emelet)

A Füge Produkcióról bővebben a honlapon.

Tedd hozzá a magadét! Csak az első kommentnél van moderáció, azután szabad a pálya:

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.