Mit viseltünk 100 éve? – A Kiscelli Múzeumban kiderül

Az elmúlt száz év hazai utcai viseletét mutatja be a Kiscelli Múzeum pénteken megnyíló új tárlata, amely archív és kortárs képek párba rendezésével igyekszik dialógust teremteni a letűnt korok viseletei, valamint a mai öltözékek között, különös hangsúlyt fektetve a kortárs gyűjtés fontosságának népszerűsítésére. (MTI)

A Street Fashion Múzeum – Utcai divat egykor és ma című interaktív kiállítás a 2010 júniusában életre hívott streetfashionbudapest.hu elnevezésű digitális archívum második születésnapját ünnepli – mondta el az MTI-nek a projektet elindító Simonovics Ildikó, a Kiscelli Múzeum textilgyűjteményének vezetője szerdán.
A 2000-es évek második felében világszerte megszaporodtak az utcai divattal foglalkozó blogok, amelyeknek szerkesztői az utca stílusos embereit kapják lencsevégre. A rövid időn belül hatalmas népszerűségnek örvendő kezdeményezések 2007 és 2008 tájékán hazánkban is elterjedtek – hangoztatta.

Ezek sikerére támaszkodva és a múzeumok kortárs gyűjteményének gyarapítását támogató MADOK program keretén belül született meg a főváros divatéletével foglalkozó streetfashionbudapest.hu is. A közösségi oldalként működő digitális archívum lényege, hogy a felhasználók maguk töltik fel a képeiket, közösen formálva az utcai divatnak szentelt különleges tudományos tárat. A képek megosztása mellett a feltöltőknek egy regisztrációs lapot is ki kell tölteniük: a fotó készítőjének koráról, foglalkozásáról, kedvenc könyvéről, filmjéről, a ruha származási helyéről és áráról szóló adatok pedig értékes háttérinformációkként gazdagítják a felvételeket. A kiállítás is az adatszolgáltatás fontosságára igyekszik rávilágítani: ezek az információk rendkívül izgalmasak lesznek a jövő nemzedékei számára – mondta a szervező.

A tárlaton a látogatók megismerkedhetnek a projekttel, és a nemzetközi, illetve hazai street fashion blogok történetével. Digitális képkeretekben nézhetik meg a 2010-es és 2011-es nyári zenei fesztiválok látogatóinak öltözködési stílusát és az utca “egyszerű emberének” viseletét.
Simonovics Ildikó elmondta, tavaly júniusban öt fotóssal vágott neki a Nyugati térnek, hogy az oldal állandó – nagyjából 16-25 éves kor közötti, illetve egy két 50-56 éves divatrajongót is felvonultató – látogatói mellett, más emberek stílusa is helyet kapjon az archívumban.

A látogatók a digitális képtár werkfilmjeinek montázsát is megnézhetik. Testközelben láthatják a szerkesztők által legstílusosabbnak ítélt feltöltők egy-egy ruháját. A FashionDays.hu online vásárlói klub támogatásával megvalósuló tárlat különlegessége a fortepan.hu nevű online fotógyűjtemény és a múzeum saját archívuma által szolgáltatott régi felvételek, valamint a kortárs fényképek párba rendezése.
A pusztán asszociációkra, vagy tényleges azonosságokra – masnik, forrónadrágok – épülő párba állítás révén a látogatók egészen az 1900-as évektől követhetik végig a hazai viselettörténet alakulását. A kiállított régi ruhadarabok kartonjainak tanulmányozásával pedig a muzeológusok munkájába is bepillanthatnak.

  • A kiállítás helyszíne: 1037 Budapest  Kiscelli utca 108
  • Telefon: 06 1 388-8560
  • Nyitva tartás: 2012., június 22.-től  augusztus 21.- ig

Tedd hozzá a magadét! Csak az első kommentnél van moderáció, azután szabad a pálya:

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.