A jelek szerint James Joyce-nak is volt gyerekszobája – bár tizenketten voltak testvérek, és bár ezt az Ulysses után nehéz elhinnem róla –, úgy 1885 körül.
1888-tól a clane-i Clongowes Wood jezsuita kollégiumban, majd 1893-tól a dublini Belvedere College-ban tanult. 1898-tól a University College hallgatója volt.
Kezdetben a papi hivatásért lelkesedett, aztán inkább orvos akart lenni, aztán mégis inkább színész, aztán lediplomázott, aztán Párizsba költözött, aztán – mert élni kellett valamiből – mégis inkább nyelvtanár lett. Meg újságíró. Ja és egy kicsit alkoholista is.
1904-ben ismerte meg Nora Barnacle-t, gyermekei anyját és későbbi feleségét. (Úgy tűnik, ez Joyce – vagy ez a Nora? – nem az a kapkodós fajta, mintegy 26 évig rágódott ezen a házasságkérdésen, míg végül 1930-ban elszánta magát.)
Mivel Nora családja ellenezte a kapcsolatukat, Joyce úgy döntött, hogy fogd a nőt és fuss – leléptek Horvátországba, majd Triesztben telepedtek le.
Nora két gyereket szült Joyce-nak, George-ot és Luciát, akit később skizofréniával diagnosztizáltak (van baj mindenhol, még maga Jung is kezelte).
1909-ben visszatértek Dublinba, ahol Joyce – gondolom, hogy meg ne törje a korai évek “protokollját” – mégis inkább mozis bácsi akart lenni, de hát kine a pap, kine a matográfia, művészlélek ne álljon üzletembernek, a mozinak annyi (Volta mozi, na hallod, ezzel a névvel, hogy Volt a…), úgyhogy visszazarándokoltak inkább Triesztbe, ahol meg – gondolom, hogy meg ne törje a korai évek “protokollját” – mégis inkább gyapjúkereskedő lett. Meg nyelvtanár. Meg újságíró.
1915-ben aztán az Odüsszeusz-Joyce család Zürcihbe költözött. Joyce úgy döntött, hogy mégis inkább íróember akar lenni, így hát belefogott az Ulysses-be, ami végül 1922-ben Párizsban látott napvilágot, de nem akarok róla beszélni.
Különben valószínűleg a szemére mehetett a sok világlátás, mert 1922-es első szemműtétje után 1938-ra szinte csaknem teljesen megvakult. Úgyhogy az alábbi képen – a látszat ellenére – nem kalózost játszanak Norával.
A német megszállás miatt aztán 1941-ben Joyce végül visszaköltözött Zürichbe, ahol mégis inkább angyalnak állt.