Először úgy voltam ezzel, hogy nem az én műfajom a sci-fi, meg nem is tudom, miért nem Görgey Eta neve tűnik fel a borítón, de akkor még semmit sem tudtam a könyvről. Később is igyekeztem tudatlan maradni, hogy amennyire lehet, saját véleményt alkothassak róla. Merthogy elhatároztam, hogy el fogom olvasni, és ennek több oka is volt.

Már többször megállapítottam, hogy szerintem a legjobb közösségi oldal a neten a moly.hu – többek között azért, mert olvasó embereket gyűjt össze, nagy baj nem lehet, ugye (ha mégis, az elmúlik hamar). Itt olvastam először a Csodaidőkről is, amiről lehet, hogy enélkül sosem hallottam volna, vagy elkerülte volna a figyelmemet, a fenti okok miatt.

Elsősorban az keltette fel az érdeklődésemet, hogy nagyon megtetszett a szerző, Görgey Etelka hozzáállása: Református lelkészként (és gyakorló fanfiction íróként) megírta a maga ‘nagyregényét’, amiről – gyorsan kialakult, nagy számú rajongótábora ellenére – mindig végtelen szerénységgel nyilatkozott, minden megszólalása a művelt, nyitott ember benyomását keltette bennem. Megalkotta a saját világát, ahol szerepe van a vallásnak is, de minden túlzás, erőltetés nélkül. Ezen kívül nagyon tetszett, hogy a Csodaidők-sorozat harmadik kötetét – amikor a korábbiakat kiadó Animus nem vállalta – maga jelentette meg, pontosabban az általa alapított Shremeya Kiadó. Nagyszerűnek gondolom, hogy valakinek ma Magyarországon lehetősége van erre, méghozzá azért, mert annyian szeretik, olvassák.

Azt már az első kötet olvasása után teszem hozzá, hogy az általa alkotott világ szerencsére nem viseli magán azokat a számomra zavaró jegyeket, amik miatt nem olvasok sci-fi/fantasy könyveket. Például egészen egyszerűen a jövőbe (3ezres évek) helyezi a történetet, amelyben az emberiség az univerzum több bolygóját is belakta, de ezzel gyakorlatilag be is fejeződik a képzelgések sora, hiszen mindenütt emberekkel (még ha nem is egyformákkal) találkozunk. Minden könnyen elképzelhető.

Engem az szokott zavarni a műfajban, hogy úgy érzem, valaki más fantáziájába kényszerülök, amellyel nem tudok azonosulni, zavarnak a túlkapások, ellentmondások, amiket általában hamar észreveszek. Emiatt nem tudok igazán élvezni egy-egy művet. Itt erről szó sincs. (Nem mondom, hogy a Csodaidők apróságaiban nem találtam a kákán csomót, de ezeket most meg sem említem, mert nem fontosak, nem vonnak le az élvezeti értékéből.)

A Csodaidők 1.-ben elénk táruló világról egészen könnyen el tudjuk képzelni, hogy a távoli jövőben létezhet. Az ember ugyanis nem változik. Annyi történik a közel kétezer év alatt, hogy az emberiség két nagy csoportra vált szét, a kaveniekre (niesiekre) és a külsősökre. A Kaven tagjainak ősei egy eltévedt, a Föld számára elveszettnek hitt expedíció űrhajósai. Az általuk alapított közösség egy kissé eltér a ma ismert embertől, például az élettartamában, ami átlagosan 120 év, illetve táplálkozásában, de legfőképpen szokásaiban. A Kaven tagjai zárt közösséget alkotnak, rendkívül szigorú szabályokkal, társadalmuk alapja a nagycsalád, amely egyúttal üzleti vállalkozás is. A két világ között szinte nincs átjárás. Aki a Kavenből kikerül (például kamaszkorban, amikor nem tudja elviselni a szigorú szabályokat, előre eltervezett életet), az kikerül a külsős világba, kiszakadtnak nevezik, és nem tarthat kapcsolatot a családjával és nem térhet vissza.

Furcsa, de valahol nagyon is emberi az ellentmondás a kaveni közösség vallásossága (szent könyvük a Bokra, melynek alapja az újraértelmezett Biblia) és kegyetlensége között. Habár ők a nagycsaládos életük miatt igazán vonzó, jól szervezett társadalom lehetnének, a vastörvényeik miatt inkább szektához hasonlítanak. A külsős világból kicsit kevesebbet látunk, de annyi biztosan kiderül, hogy sokkal nagyobb a fejetlenség, zűrzavar, céltalanság, mint a Kavenen belül.

A két világgal mintha a hitetlen és a hívő ember állna szemben, pontosabban állna előttünk. Mindkét oldalon találunk jókat, szerethetőket, széles látókörűeket, és begyepesedett fajgyűlölőket is. Persze megtudtam, hogy miért Raana Raas jegyzi a könyvet: ő maga is egy híres, régi, a könyvben főszereplő kaveni család, a Raasok leszármazottja.

A Csodaidők igazi szépségét az adja, hogy minden, az emberiség történelmében lejátszódott fordulatot levetíthetünk rájuk, és minden gyűlölködés, jobbítási szándék, naiv vagy túlbuzgó hit itt van előttünk, magunkban is olvashatunk.

Görgey Eta stílusa megállná a helyét a nemzetközi szórakoztató irodalmi porondon is. Én bírnám, ha lefordítanák több nyelvre sőt, az olvasás közben végig arra gondoltam, hogy milyen jó film lenne belőle.

Miért ne? Álmodjunk nagyot: Legyen Eta a következő Rowling!😉

Nézd meg, van-e elérhető példány ebből a könyvból a Rukkolán→ Raana Raas: Csodaidők 1. – Az ogfák vöröse